Ebben a bejegyzésben röviden elmesélem, hogy hogyan indult a családalapítási folyamat nálunk, és kiderül, hogy miért nyúlik el hosszabban. 

B-vel 2018. júniusában házasodtunk össze, és egy évvel később döntöttünk úgy, hogy szeretnénk családot alapítani. Ő már korábban szeretett volna, de én akkor még nem éreztem késznek rá magamat. A vízválasztónak egy amszterdami utazást neveztem ki magamban, azt még semmiképp nem szerettem volna várandósan tölteni, és maximálisan ki szerettem volna használni a kettesben töltött pár napot Ó, ha akkor tudtam volna, hogy nekünk nem pikk-pakk fog érkezni a baba..!

Az utazás után azonban belevágtunk (de egy hülye kifejezés ez így!), akkori optimista elképzelésem szerint ha kisbabát szeretnénk, az azonnal jönni is fog - elvégre szerencsésen alakultak eddig a dolgaink, nem volt még nagy nehézséggel dolgunk. Mostanáig. 2019. júniusától szerettünk volna tehát kisbabát, de minden hónapban szembesültünk vele, hogy sajnos nem sikerült.

Elkeseredve sokáig nem éreztük magunkat, úgy voltunk vele, hogy addig is élvezzük az életet, aztán majd ha érkezik a baba, nagyon fogunk neki örülni. Babaszempontból 2020. márciusában volt egy mélypontom, akkor tudatosult ugyanis bennem, hogy hát, akkor már ebben az évben sem leszünk szülők. Valahogy az 2020-as évet pozitívan kezdtem és kellemes előérzetekkel, szép kerek évszám, biztos ránk mosolyog a szerencse, és érkezik a gólya. (A covid épp akkor kezdett begyűrűzni, mit sem sejtettünk még a következő nehéz időszakról).

Még ebben a hónapban bejelentkeztem azonban egy állami meddőségi központba, hogy kicsit gyorsítsuk a folyamatokat, lévén, hogy 30 év felett voltam már, ami ugyan manapság nem számít idősnek, de gondoltuk, kezdjünk bele mihamarabb egy kivizsgálásba, ha már fiatalabbak nem leszünk. Ha jól emlékszem, április közepére-végére kaptunk időpontot, viszont addigra a covid miatt megállt az élet. Még jó, hogy a bejelentkezés után 2-3 héttel ránéztem az intézet honlapjára, és láttam, hogy a vírushelyzet miatt bizonytalan ideig zárva tartanak.

Tétlenek nem szerettünk volna maradni, annál is inkább, mert nem látszódott, hogy a vírus mennyi időre állítja le az életet. Gondoltuk, amíg az állami intézmény bezárva tart, elmegyünk egy magánintézménybe Budapesten. Sem az intézmény nevét, sem a doki nevét nem fogom leírni, és nem azért, mert bármi rossz ért volna bennünket, csak a blog nem róluk szól, hanem a tapasztalatokról. Más valószínű mást tapasztalna ugyanott, ugyanannál a dokinál, pusztán azért mert más helyzetben van, vagy más az egészségügyi állapota.

A következőkben az első konzultációról és benyomásokról fogok beszámolni. 

Gyöngyi 

2020. április