Az óriási teljesítménynek tűnő tüszőrepesztő szuri után másfél nappal, reggel 7 órára kellett menni az intézetbe, hogy B. srácait egy speciális oldatban kicsit serkentsék, majd egy katéteren keresztül felvezessék a méhembe. A spermiumot kora reggel még otthon produkálta B. egy fiolába, amit korábban kaptunk, ezt testhőmérsekleten kellett bevinni. Amíg a spermium az oldatban fejlődött, addig nekem csak várakozni kellett, kb. 1-1,5 órán keresztül. Az egész inszemináció pedig nagyjából egy sima rákszűrés időtartamával és fájdalomszintjével egyezett meg, szóval öltözéssel együtt kb. 5 perc alatt kész is volt, teljesen fájdalommentes. Utána még 20-30 percet feküdnöm kellett, utána mehettem is. Mivel ülőmunkát végzek, ami nem stresszes, így nem vettem ki szabadnapot, hanem mentem is be az irodába - ez az összes inszemináció után így volt. Utólag sem gondolom, hogy 1-1 szabadnap eredményt hozott volna, nem bántam meg, hogy dolgoztam ezeken a napokon. 

Elkezdődött a 2 hetes idegőrlő várakozás, ami során reményeim szerint a kis spermium megtalálja a petesejtet, megtermékenyíti és az inszem után kb. egy héttel megtörténik a beágyazódás. K. doki tanácsára az életmódomban nem változtattam, az inszem napján ugyan nem sportoltam, de másnaptól már igen, időnként fogyasztottam alkoholt, mondván, az vérbőséget okoz és lazítva az alhasi szerveket is. Minden tanács ellenére figyeltem a testem tüneteit, olvastam internetes blogokat, cikkeket a témában és a kezdeti terhességi tünetekről. Lehet, hogy nem kellett volna, de szerintem rengeteg érdekes infó birtokába jutottam az egész folyamatról. Nagy nehezen elvánszorgott az a bizonyos 2 hét, és eljött a reggel, amikor terhességi tesztet végeztem. Negatív. A megbeszéltek alapján szóltam K. dokinak, mondta, hogy nagyon sajnálja, hagyjam abba a progeszteron pótlást, pár nap múlva meg fog jönni, és egy ciklus után kezdhetjük a következőt. 

A második inszem teljesen hasonló volt az elsőhöz, amiben kicsit különbözött, hogy még a 2 hét letelte előtt pecsételni kezdtem, akkor fejben elengedtem az egészet. K. doktor ugyan mondta, hogy várjak még, de magamtól abbahagytam a progeszteront, nem hittem, hogy sikerült volna. Utólag pedig még kevésbé tudom megállapítani, hogy mi lett volna, ha...

A harmadik inszemináció előtt tudtunk úgy találkozni először a dokival, hogy B. is jött. Mondjuk kicsit gáz volt, mert konzultációra kértem időpontot kettőnknek, vizsgálat nélkül, és a recepción közölték, hogy a covid miatt nem mehetünk be együtt így sem. Szóval kibuliztuk, hogy K. doki jöjjön le hozzánk, és az intézet hátsó udvarán beszéltünk. A semminél jobb volt. Ott már felmerült a lombik lehetősége, B. nyomta nagyon, én pedig ellene voltam. Ekkor K. doki előállt egy olyan javaslattal, hogy akkor legyen inszem, de picit erősebb stimulációs folyamattal, több hormonnal. Ez köztes megoldásként végülis tetszett nekem. Az udvarról már csak ketten a doktor úrral felmentünk, hogy felírja nekem a szükséges recepteket. Útközben mondta, hogy ez teljesen az én döntésem, elvégre az én micsodámmal verjük a csalánt. Ezt én is így éreztem, szóval tetszett ez a mondása. 
A stimuláció már inkább egy lombikéhoz hasonlított, több szurival, ami azt eredményezte, hogy jóval több tüsző is indult érésnek. Ezt az inszemináció előtti napokban eléggé éreztem is, nagyon puffadtam, séta közben is éreztem a méhemet, nem volt kellemes érzés. Picit utánaolvastam, és így megismertem a túlstimuláció kifejezést, amit rengeteg folyadékbevitellel és fehérjefogyasztással lehet enyhíteni. Az inszemináció maga ugyanúgy zajlott, előtte viszont az UH-n rengeteg tűsző látszott - utólag nem vagyok benne biztos, hogy valóban el lehetett végezni így az inszemet. Túl sok tüsző esetében általában nem szokták, hogy elkerüljék a többes terhességet. Mindenesetre nekem megcsinálta K. doki, ismét fél óra fekvés, aztán hazamenetel, és várakozás. Valahogy ez alkalommal a negatív terhességi teszt meg sem lepett, mintha nem hittem volna az egészben. 

A pihenős ciklusban kezdtem szoktatni magamat a gondolathoz, hogy sajnos nem úszom meg a lombik kezelést. Elvégre a stimulációt részben ismerem, tudom, hogy több szurira van szükség, illetve sok folyadék és fehérje enyhítheti a túlstimu kellemetlenségeit. 

A következő bejegyzésben a lombik tapasztalataimat és az előkészülést fogom megosztani. 

Gyöngyi

2020. április