Az általános protokoll szerint a lombikkezelés után 3 hónap szünetet kell tartani a következő kör előtt, ami alatt a szervezet kicsit helyreáll a sok plusz hormontól. 

A várakozási idő alatt szerettem volna a saját magam részéről is a lehető legtöbbet megtenni a siker érdekében, így egy picit lelki és fizikai szempontból is bevezettem pár újdonságot az életemben. (A cél elérése mellett az is volt a motivációm, hogy egyszerűen nem tudtam elfogadni, hogy mesterségesen sem sikerült eddig a megtermékenyítés, gondoltam, még jobban odateszem magamat, rajtam aztán ne múljon.) 

Elsőként a 2 évvel korábban elvégzett aviva tanfolyami tudásomat poroltam le, és kitaláltam, hogy heti 2-szer végezni fogom a gyakorlatsort. A döntésben megerősített, hogy karácsonyra a húgomtól egy babaváró meditáció anyagot kaptam, ez tökéletes kiegészítőnek tűnt a torna mellé. Az avivát töretlenül végeztem heti kétszer - szoktam is mondani, hogy ennyire kitartóan még sosem végeztem semmit, amit elterveztem. Ha ki is hagytam egy napot, azt a következő nap azonnal pótoltam, így a heti kettő mindig megmaradt. Az életemben aktívan jelen van az agykontroll is, továbbra is végeztem amikor csak hangulatom volt hozzá, és a mindenféle munkahelyi célok mellett most már leginkább magánéleti, családi "programokat" képzeltem magam elé. A meditáció és az agykontroll mellett pedig youtube-os babaváró relaxációs gyakorlatokat végeztem, amikor csak eszembe jutott. Lelkileg teljesen ráhangolódtam a babatémára.

Az egyik lombikos csoportban valaki ajánlott egy könyvet ami a meddőség mögött álló lehetséges lelki okokat veszi sorba, és egyre inkább befészkelte a fejembe magát az ötlet, hogy el kellene olvasnom. Ahogy korábban kitértem rá, nem mindig voltam 100%-osan biztos a gyerekvállalásban, voltak ingadozó időszakjaim ebben a témában. Az önismereti, lelki út pedig nem állt távol tőlem, mivel hiszem, a fizikai gondjaink mögött lelki indokok húzódnak. A meddőséget, termékenységi akadályokat tekintve pedig ez az út még inkább elfogadhatónak tűnt, mert ha valami, ez aztán valóban olyan terület, aminek a megoldására végképp nem létezik mindenki számára hatásos és bevált csodagyógyszer. A könyvet egy magyar szerző írta a saját életéből, helyzetéből kiindulva, és olyan helyzeteket vesz végig, amelyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy termékenységi problémák lépjenek fel.  A leírt példák nagy része szerencsére nem érintett engem (családon belüli bántalmazás, gyerekkori traumák, rossz bánásmód, párkapcsolati bizonytalanság, stb.), viszont néhány fejezet gondolkodásra késztetett, vagy a férjemmel való beszélgetésre arról, hogy melyikünk hogyan képzeli a gyerekvállalást, közös családi élet gyakorati oldalát. Abban bíztam, hogy a könyv hatására megtalálom, hogy miért van bennem bizonytalanság, és annak ellenére, hogy az egyik felem vágyik kisbabára, a másik felem szinte taszítja a gyerekes életet. Konkrét válaszra nem leltem, azonban rengeteg érdekes dolgon gondolkodtam el, a B-vel való beszélgetések, lelkizések megerősítettek abban, hogy ketten igenis szép családi életet tudnánk kialakítani, és mindkettőnknek célha, hogy gyerek(ek) mellett is önmagunk maradhassunk. Beszélni ugyan rém egyszerű, pláne mert az élet bármikor bármit átírhat, viszont éreztem, hogy a közös nézőpont hatására megnyugodtam, az aggodalmaim hátrébb sorolódtak. 

A lelki folyamatok mellett természetesen fizikailag is próbáltam a lehető legtöbbet megtenni azért, hogy felkészítsem a szervezetemet az embrió beültetésre, ezekről a következő részben mesélek. 

Gyöngyi 

2020. április